KÉRME Hírek: Az emberközpontú gazdaságért

Készítő:: lilian Publikálva: 2016. január 11. 11:16:39

 

A 2014-ben útjára indított Értékek Értéke Program (ÉÉP) 2014-2016 az elhúzódó gazdasági válság által felvetett kérdésekre a keresztény értékrend alapján megfogalmazott válaszokat tervezi bevezetni a köztudatba.

2016. január 23-án, a hároméves eseménysorozat részeként, Az üzleti vezető hivatása a mindennapokban címmel interaktív műhelymegbeszéléseket tartunk a második év tanulságairól, eredményeiről, hogy lendületet adjunk a harmadik évnek.

Sorra vesszük a program eddigi eredményeit és tanulságait; a résztvevők az Az üzleti vezető hivatásában megfogalmazott 6 vállalatvezetési gyakorlati alapelvvel 6 kerekasztal-beszélgetés keretében ismerkedhetnek meg és fejthetik ki a véleményüket illetve tehetik fel a kérdéseiket.

A rendezvényre az ÉÉP honlapon is lehet jelentkezni : http://ertekekerteke.hu/a-program

"Ez a gazdaság öl!" - írta Ferenc pápa. Tegyünk együtt azért, hogy emberközpontú és a közjót szolgálóvá váljon! 

https://www.facebook.com/ertekek/

Minden jog fenntartva 2010 | Készítette: megaweb