KÉRME Hírek: "Segítő Vásárlás" – Kiállítás és vásár a Millenárison

Készítő:: Admin Publikálva: 2011. december 10. 13:58:41

Advent negyedik hétvégéjén (2011. december 17-én és 18-án) kerül sor a „Segítő Vásárlás” programsorozatra, melynek fő célja az, hogy bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel azokat a kézzel készített, kiváló minőségű magyar termékeket, melyeket megváltozott munkaképességű dolgozók gyártanak, elősegítendő ezzel piacra jutásukat és ezáltal kíván hozzájárulni ahhoz is, hogy növekedjék társadalmi elfogadásuk. Ezt a társadalmi elfogadást azzal is szeretnénk erősíteni, hogy e kiállítás és vásár révén is megmutatjuk, mire képesek a fogyatékossággal élők, ha ehhez segítséget kapnak.

 

A Nemzeti Együttműködés Programja nemzeti szolidaritást is jelent. Szolidaritást mindazokkal, akik segítségre szorulnak, akik betegek, elesettek vagy megváltozott életkörülményeik miatt nem tudnak gondoskodni gyermekeikről, idős szeretteikről vagy saját magukról. A Nemzeti Együttműködés és Szolidaritás mindenkinek azt üzeni, hogy számunkra minden ember fontos.

 

Ennek szellemében meg kell változtatnunk a fogyatékossággal élőkről kialakult képet, be kell mutatnunk értékeiket és gondjaikat, a segítségadás lehetőségeit, valamint azt, hogy mindnyájunk segítségével a társadalom hasznos tagjaivá tudnak és akarnak válni.

Szolidaritás ránk rótt kötelesség is, a Kormány ezért kiemelt figyelmet szentel a fogyatékossággal élőknek és állami támogatással, iskolai programokkal és a társadalmi szolidaritás erősítésével kívánja elősegíteni

• a fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek foglakoztatását,
• társadalmi beilleszkedésüket, mindennapi életüket és 
• az irányukba megnyilvánuló társadalmi szolidaritás erősítését.

A fentiek érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szervezésében tavaly után, idén is megrendezésre kerül a Millenárison a fogyatékossággal élők által gyártott termékek kiállítása és vására, a „Segítő Vásárlás”. Ezzel a névvel és logóval ellátott áruk azt jelzik majd a vásárlók számára, hogy minőségi magyar terméket vásárolnak meg, mellyel a fogyatékossággal élőket segítik.

Ezúttal Advent negyedik hétvégéjén (2011. december 17-én és 18-án) kerül sor a „Segítő Vásárlás” programsorozatra, melynek fő célja az, hogy bemutassa és megismertesse a nagyközönséggel azokat a kézzel készített, kiváló minőségű magyar termékeket, melyeket megváltozott munkaképességű dolgozók gyártanak, elősegítendő ezzel piacra jutásukat és ezáltal kíván hozzájárulni ahhoz is, hogy növekedjék társadalmi elfogadásuk. Ezt a társadalmi elfogadást azzal is szeretnénk erősíteni, hogy e kiállítás és vásár révén is megmutatjuk, mire képesek a fogyatékossággal élők, ha ehhez segítséget kapnak.

A rendezvény a termékeken túl gazdag programokkal várja a látogatókat, gyermeket és felnőtteket egyaránt. A kisebbek örömére lesz gyurmázás, arcfestés, gyöngyfűzés, hűtőmágnes készítés és szórakoztató bohócműsor.

A pódiumon hírességek beszélnek majd értékekről és hitvallásukról. A zene, a politika és a sport világának ismert képviselői mesélnek arról, hogy számukra mit jelent az önkéntesség, a szolidaritás, és ők miért vállalnak szerepet a „Segítő Vásárlás” megismertetésében, népszerűsítésében.

Külön érdekesség lehet kicsik és nagyok számára annak megismerése, hogy miként készül a focilabda, a bőrtáska, a hátizsák, a müzliszelet. Az egyes munkafázisokat nem csak megtekinteni lehet, hanem ki is próbálhatják a vállalkozó kedvű látogatók.

Részletes információ: http://www.segitovasarlas.hu

Minden jog fenntartva 2010 | Készítette: megaweb